Régi bulik leporolt emlékei

Eddig több, mint 100 (száz!) régi fotót pakoltam fel ide, de egyet sem kaptam. Tekintsétek ez lebaszásnak. Nem hiszem el, hogy ennyire lusták kényelmesek lennétek és az elmúlt közel két hónapban ne lett volna legalább hétvégén harminc percetek arra, hogy beszkenneljetek ti is pár darabot és elküldjétek nekem ide, hogy aztán azokat is közkinccsé tegyem.

De igenis morgok!

_morog_

Pár fotó, amelyeken ilyen vagy olyan szerepben Zsike látható. Már csak azért is, mert tudom, hogy szokta nézegetni/olvasgatni a blogot, de eddig egy hangot sem szólt hozzá. Talán majd most kiugrasztjuk a nyulat a bokorból...

Rájöttem, hogy a ömlesztett fotók a legjobbak, hiszen így nem kell a memóriámat megerőltetnem: mikor is volt az ominózus buli. Amúgy meg (majdnem) minden olvasót/errejárót/egykori érintettet szigorú dorgálásban részesítek, hiszen ennél nagyobb aktivitást vártam a hozzászólások vonatkozásában. Aki eddig vette a fáradtságot és kommentált, annak köszönöm. Ja: megköszönném, ha Imola, Gergely Attila és a többiek mélcímét megadná valaki, hogy küldjek nekik meghívót a blogba.

Akkor jöjjön az újabb eresztés:

Az általunk szerkesztett blogoknál felmerült egy probléma, ami alkalmas az olvasók megzavarására:

A "tovább" link nem látszik, tehát mindenki a poszt zöld színű címére kattintson és az egész szöveg (valamint a fotók) láthatóvá válnak.

A blog.hu supportja megígérte, hogy utánanéz, de addig is a fentieket vegyétek figyelembe.

Üdv,

T.

Ápdét (2007. szeptember 07.): Megjavították. Már minden a régi.

Az itt következő montázsokat Galambos Tibi készítette annó, valamikor a csernobili erőmű robbanásával párhuzamosan megszervezett óteleki bulink után.

Tartalmaznak egy pár olyan célzást, amelyek nekem beugrottak ugyan (remélem, az érintettek is így lesznek vele), de közben meg is szeppentem egy kicsit, hiszen hogy lehet az - gondoltam -, hogy évek, évtizedek múltak el anélkül, hogy kiejtettem volna a számon a "krahoteron" szót, vagy a "termosztatál" egészen más konotációban bukkant fel (már ha felbukkant).

Hogy egy kicsit felrázzam a társaságot, finoman emlékeztetek mindenkit, hogy ma van augusztus 23.

Esküvői képek nézegetésekor az érző emberi szív összeszorul és valami csendes, fájdalmas, ugyanakkor jóleső érzés tölti el: íme, két fiatal egymásratalálásának intézményesült pillanatai.

Mivel a házasság igen kényes dolog, ráadásul ha csak egyszer volt az ember életében, akkor végképp nem illik viccelődni vele. Ezért az esküvős fotókat kommentár nélkül dobom be a közösbe. Kivételt fognak képezni a mi esküvőink képei persze, de azok majd később.

Most bukkantam egy újabb adag fotóra az ominózus 1986-os óteleki dzsemboriról. Mivel annó Imolka hivatalosan is rám volt bízva, ezek a fényképek egykori szigorú erkölcscsősz-minőségemben kerülnek most ki a placcra.

19 éve készültek ezek a fotók. Amint látható, akkoriban már felfedezték a színes technikát, igaz, a beszkennelés során apróbb hiányosságok felszínre kerültek, az árnyalatok sem olyanok, mint manapság, de ez nem von le az (érzelmi) értékükből.

A tejfölösszájú, de már rügyező bajszú, kockásinges Laci nem mer teljes erőből nevetni, hiszen abban az időben még komoly megtiszteltetésnek számított a nagyok társaságában egy szombat estét eltölteni.

Csuri nagyon elegáns, ezzel is példát mutat az egybegyűlteknek. Lehet, hogy éppen túl van az első analízis-vizsgáján?















Ildis és Tuskó elmélyülten  eszmét cserélnek valamilyen komoly témáról.

A háttérben Csuri szobájának nevezetes sárga bútora látható.

Hej, ha azok a bútorok mesélni tudnának...








A felemelt mutatóujj sokat sejtet: valami elképesztően nagy okosság hagyja el éppen Tuskó ajkait, s ennek hallatán Emese a térdeibe temeti arcát.

Háttal Homlok, ő is nyugodjék békében.







Felhívnám a figyelmet Tuskó döbbenetes kockás nadrágjára, amire azóta sincs épeszű magyarázat.

Talán fogadásból vette fel? Vagy kötelező volt? Vagy simán csak bosszúnak szánta?

Pipec finoman végigsimít Ildis combján; akkor már törvényesen.






Ünnepi alkalom; ha jól emlékszünk, Csuri és Tuskó eljegyzése lehetett.

Csuri arcán az elgondolkodás jelei; mintha azt kérdezné önmagától: jól átgondoltam én ezt az egészet...?!






Tamás, amint talán először szembesül a temesvári társaság valódi  arcaival.

Nem lehetett könnyű neki.

Állóképről van szó, ezért nem látszik, amint keze megrezzen és feje enyhe mozgásokat végez.





Ismét Tamás, na és a zongora (pianinó), amely kiváló ürügyet jelentett pár perc erejéig a valóságtól történő elszakadásra.

Miklós valami elmés mondaton töri a fejét, háttérben Pipec, aki talán pirospacsizik egy ismeretlennel?





Csuri, akit a lesifotós rajtakapott egy falat
böffsalátán.

Tuskó csak a saját érzékeinek hisz, ezért bal kezével keményen megmarkolja poharát; hogy a jobb kezével mit csinál, azt csak Csuri tudhatja, de ő azóta sem beszél erről.

Zakója felveszi a versenyt az imént már említett kockás nadrág esztétikumával.

Párduc arcát elnézve az első szó, ami eszünke jut: elszántság.

Igen. Ez az ember olyannak tűnik, mint aki elhatározott valamit, s azt tűzön-vízen keresztül megvalósítja.

Ebből kiindulva nem sok jövőt jósolunk az izraeli borosüveg tartalmának, melyet emlékeink szerint Galambos Tibi dobott be a közösbe.





Pipec semmit sem bíz a véletlenre: a feltrancsírozott kisemlős testét megszaglássza, s közelről is szemügyre veszi, nehogy kiderüljön: báránybőrbe bújt farkast fogunk vacsorázni.







Az igazság pillanata: Imolka rábukik egy kovászos uborkára, mialatt jobb kezéből nem engedi a poharat. Pipec ezalatt azon spekulál, hogy az illemszabályok szerint kell-e kést-villát használni, ha a társaságban  hölgyek is vannak.

Később úgy dönt: nem. És milyen igaza van!










Óteleken nemcsak a szellemek és az intellektusok, valamint az emésztőcsatornák és a májfunkciók párviadala folyt, hanem az egészséges testmozgás hívei is kibonthatták zászlaikat.

Ezen a képen az asztalitenisz lokális gigászai mérik össze erejüket: szemben a higanymozgású Attila, háttal a jellegzetes testtartásáról húsz év múlva is könnyen felismerhető Pipec ejti ámulatba a háttérben, a fa árnyékában békésen italozó Jamest, Tiborenkót és Tuskót, akik egyáltalán nem figyelnek a sportolókra.















A kronológia nem a krónikás erőssége: ez a kép az óteleki központi pályaudvaron (?) készült, az érkezésnél. A résztvevők arcán derű és várakozás. Imolka még nem tudja, hogy ez a buli egy újabb lépés virtuális nagykorúsítása felé.

A kép láttán először zavarban voltam, mert nem tudtam, hogy ki ez a jóképű, laposhasú csávó itt, fehér pólóban. Aztán felismertem a farmerje jobb combrészén található, téglalap alakú foltot.


















Fóka érdeklődve figyeli, amint Ildis szilárd táplálékot vesz magához és elhatározza: ennyi kihagyás után másnap ő is kipróbálja.

A háttérben Tuskó, a rangjelzés nélküli tábornoki egyenruhájában éppen egy reflexíjjal lő, emlékeink szerint az udvaron található egyik gyümölcsfán megtelepedett fehéregerekre. Párduc nem érti a gesztust, hiszen ő nem látja a rágcsálókat, tudniillik későn kelt és még nem volt ideje utánatölteni.









(A képekért köszönet Pipecnek)

A csodavárás pillanata. A hűvösre fordult tavaszi éjszakán mindenki érzi, hogy VALAMINEK történnie kell. Az arcokon látható feszültséget talán az is okozza, hogy Tuskó olyan nyelven kezdett beszélni, amit senki sem ért, legkevésbé ő maga.

Ildis a parazsat nézi, Dénes a saját térdét, míg Tuskó az angyalok röptét fürkészi, eredményesen.




Irén, bölcs és rezignált mosollyal. Van a látványban valami megnyugtató és derűs.

Talán azért, mert ez még azelőtt történt, hogy a juhászok megérkeztek volna a kisbaltáikkal.
















Művészi igényességgel elkészített fotó, ebből vélelmezem, hogy Pipec vagy Csuri az elkövető. Tiborenkó úgy mosolyog, mint aki magában már elhatározta: senkinek nem szól a kutya titokzatos eltűnéséről.
























A vak is láthatja: Csuri feneke felkeltette Tuskó érdeklődését. Ez a későbbiekben házasságban is megnyilvánul, de ezt akkor még kevesen tudták.

Tiborenkó a háttérben megpróbál farkasszemet nézni a nappal, kevés sikerrel.






















A kötelező sportfoglalkozások szünetében Pipec megkísérli elsüllyeszteni a pingponglabdát a kútban. Ez nem jön össze.

Mellette - azt hiszem - Zsuzsi, aki már csak ezekről a fotókról köszönhet vissza. Nyugodjék békében.














A báránysült másnap, hidegen is finom. Késsel-villával bárki tud enni, úgyhogy nincs is abban semmi érdekes.

Tuskó már itt megmutatta, hogy a gasztronómia és a protokoll évekkel később is az erősségei közé fognak tartozni.














A mozgáskultúra mindig is Tiborenkó egyik kedvenc területe volt. Az a könnyedség, az a játékos lendület, ugyanakkor az a komplex szimbolizmus, ami ezt a képet jellemzi, a legbalettellenesebb bunkókból is táncszínház-rajongót csinál.






















Az emberi élet és civilizáció egyik alapvető axiómáját bemutató, spontán jelenet: a férfi a nő támasza, s ez így van rendjén.

A férfi arcán látszik, hogy meg se kottyan neki. Nyugodt, kiegyensúlyozott és mély, mint a tenger. Lehet, hogy agyában kavarognak a gondolatok, egyik a másik után, villanás villanást követ, de arca rezzenéstelen, mint Moher sziklái. Izmai megfeszülnek ugyan, de a külső szemlélő nem sejti, mert nem sejtheti, hogy ha kell, vulkán módjára kirobban az energia.






Pipec, amint homlokát ráncolja kissé. A krónikás nem tudhatja: magvas gondolatok az okozói ennek a jelenségnek, vagy az a benyúló láb, illetve annak szaga idézi elő a ráncokat.

Női lábnak nézem (a lábujj formájából Csurira tippelek), úgyhogy automatikusan csakis az első verzió lehet a magyarázat.

Sportfoglalkozás. A jelenlévő két Albert testvér a tollas- és a röplabda kereszteződéséből származó, lokális találmánynak minősülő sportot űzi, mérsékelt sikerrel.

Attila és Zsuzsi kicsit szorongva várják a juhászok érkezését; Tuskó a Poljot márkájú  karórájára pillantva megállapítja: a Gyere Bodri kutyám… című mestermű eléneklése három percen belül aktuálissá és elkerülhetetlenné válik.

A két (vagy három?) bárány teteme. Van valami szánandó, valami kiszolgáltatott ezekben a testekben; mintha éreznék, hogy hamarosan a tűz, a parázs, majd fogak és a gyomorsav martalékává válnak. Úgy is lesz.












A pokróc jótékony leple alatt Csuri védelmet keres (és talál) Dénes férfias karjaiban. Egy gyönge nő mindig is tudta értékelni a biztonságot, s van-e erre megfelelőbb alfahím nálam? – gondolja Dénes.



















Csuri megfürdeti arcát a távolról érkező gamma-sugárzásban; Ildis a háttérben fintorog, mert valaki fennhangon a fokhagymás, nyers báránymájról beszél.





















Pár perccel később: Csuri a gamma-sugárzást felcseréli Jamessel; ez utóbbi kritikusan figyeli a távolban amatőr módon pingpongozó suhancokat.




















Galambos Tibi aggódva szemléli a kóbor kutyát. Estére furcsa lesz neki, hogy a vacsoránál a kutyát már nem látja, viszont a két kialkudott bárány helyett a pásztorok hármat hoztak. Csuri nem foglal állást; megpróbál úgy tenni, mintha a kutya nem is létezne. Pedig létezik. Még.














Csuri kipróbálja, hogy Pipec (aki a fényképet készíti) bal szemmel nézve is ugyanolyan erősnek tűnik-e, mint kettővel. Tuskó azon mulat, hogy nem.

Dénes és Tuskó a napra tudnának nézni (ha nem lenne éjszaka), de egymásra nem.

 

 

Tuskó, mint Játékmester elgondolkozik a Szabálykönyv azonnalos módosításának kategorikus imperatívuszán, miközben odakint tombol a tavasz, az üvegben található pálinka szintje viszont aggasztóan csökken. Dénes egy feladvány megfejtésén töri a fejét. A kép jobb alsó sarkában Ildis feje látható.

Lectori salutem! - ahogyan a klasszikusok írták műveik előszavában. Magyarán: Üdv az olvasónak!

Arra gondoltam, hogy összegyűjtöm régi bulijaink fotókkal dokumentált emlékeit, felpakolom őket ide, aztán kiértesítem mindazokat, akik ezen rendezvények aktív (esetleg olykor passzív) szereplői voltak. Természetesen mindenki hozzáfűzhet megjegyzéseket, privát véleményt, kiegészítheti a többiek emlékeit. Ha valaki csak nézelődni szeretne és nem okoskodni vagy jópofizni, az sem akadály. A fotók legnagyobb részét Pipec készítette, full riszpekt neki érte. Meg a többi fotósnak is köszönöm, még akkor is, ha ennyi idő távlatából már nem tudom, hogy merre hány óra. Az elkövetők között Gergely Attila és Galambos Tibi biztosan ott volt, rájuk még emlékszem is, fotóapparáttal a kezükben.

Arra kérek mindenkit, adja tovább ennek a blognak az elérhetőségét, de lehetőleg csak olyanoknak, akik - ilyen vagy olyan módon - illetékesek, azaz érintettek. Nem tömegblogot szeretnék létrehozni, ahol minél nagyobb a látogatottság, annál nagyobb az élvezet. Arra ott az utazási és gasztronómiai naplónk (ez itt a reklám helye volt!).

Keveseknek ismerem a címét, ezért ne tessék megsértődni, ha valaki csak második-harmadik hullámban/lépcsőben értesül erről a gyűjteményről.

Annyi hülye, értelmetlen blog van a neten, miért ne bővítsük a kört még eggyel? A világháló elbírja, mi pedig nosztalgiázunk egyet.

A bejegyzéseket folyamatosan (már ahogy időm engedi) bővíteni fogom. Egy posztba maximum tíz fotót teszek, hogy könnyebb legyen kezelni. Egyes posztoknál a "tovább" linkre kell kattintani, hogy a fotók láthatóak legyenek.

Ha valaki csak egy buliban/egy helyszínen volt, attól még teljes értékű tagja lehet az emberiségnek. És akkor is joga van hozzászólni, akár azon bulikhoz/buliképekhez is, amelyeken nem vett részt/nem szerepel. Nagyon macerás lett volna ugyanis bulinként egy-egy külön blogot létrehozni.

Tudom, hogy a múlt (legalábbis a tudomány jelenlegi állása szerint) megismételhetetlen és vissza nem hozható. Talán jól van ez így, talán nem. Az is világos, hogy néha fáj, néha mulatságos, néha bosszantó. De olyan is, mint a magyar narancs: kicsit talán savanyúbb, kicsit talán sárgább, mint a másoké, de a miénk.

Ehhez kívánok mindenkinek azt és annyit, amit és amennyit szeretne.

Tuskó