A jelmezbál fő motívuma a középkor volt. Ennek érdekében a színház jelmeztárából szereztünk be cuccokat. Ezen a képen a szemérmes (ámde dohányzó) várkisasszony szerepében Csuri, a lovag - mi sem természetesebb - Tuskó, akinek (arckifejezéséből ítélve) valószínűleg ráléphettek a lábára.













Igen, jól tippeltünk: Tuskó éppen mutatja Dénesnek a rettenetes sebeket, amelyeket valószínűleg egy sárkány vagy egy ellenséges lovag ejtett a lábszárán. Dénes nem érzékeli a helyzet komolyságát, ezért vigyorog.














Ahogyan azt mindenki tudja, a lovagok lételeme az udvarlás. És ki lenne erre a legmegfelelőbb alany, mint egy udvarhölgy, jelesül Ildis? Az udvarhölgyek akkoriban szinte valamennyien dohányoztak; a felkorbácsoló illat, amely egy női nyak és váll találkozásánál szinte tapintható, teljesen elborítja Tuskó agyát.


























A csapodárság sohasem volt Tuskó kenyere. A szeméből sugárzó visszafogott szomorúság arra utal, hogy vagy elfogyott a cigarettája, vagy Irén részesítette határozott visszautasításban.
















A lovagok korára leginkább az volt a jellemző, hogy a szereplők még hittek az olyan elvont és közelebbről meg nem határozható fogalmakban, mint a barátság meg a szolidaritás.

A szerencsétlen kis hülyék...




A várkisasszony lábai elé történő rogyás elvileg mindig meghozta a maga gyümölcsét. Elvileg, mondom. A valóság ennél kegyetlenebb: Ildis elnéző mosolya nem ígér túl sok gyümölcsöt Tuskónak, akinek kényszeredett mosolya az mutatja: tisztában van a kudarccal és hamarosan Dénes borából lesz kénytelen fogyasztani. Fóka a Kisfókával tárgyal, vélelmezzük: pedagógiai alapkérdésekről.